2010. augusztus 31., kedd

411.

nos. a viszont látásra emberkék. elhúzok most mindjárt (mondjuk félóramúlva) pestre, aztán haza se jövök péntekig. "jólesz". szerintem blogbejegyzéseim megint le fognak csökkenni ha 2re, de ezvan. nem érek rá:)
na pá...

2010. augusztus 30., hétfő

410.

ó remek, nem akar nyomtatni a nyomtatónk. persze, hogy akkor amikor épp majdnem 60oldalnyi kottát ki kéne nyomtatnom.

409.

óhogy cseszné meg. holnap vissza kell menni abba a tetves kollégiumba...de azért vígasztal a tudat...hogy...najó. mi is vígasztal ezzel kapcsolatban?
azt hiszem ezen még el kell gondolkodnom.

2010. augusztus 29., vasárnap

408.

na. hazaértem kaposvárról. najó, már tegnap is itthon voltam, csak lusta voltam írni. hát most írok. hihetetlenül jó volt. gyerekek. ti ilyet még nem láttatok. először teljesen el voltam veszve, azt se tudtam lesz-e ott olyan ember akit már ismerek vagy ilyenek, de aztán jött blanzs meg attila is, úgyhogy már nem voltam rögtön elveszve annyira. napi programom nem volt túl megterhelő, reggel kaja, aztán egy kis séta, sok gyakorlás, aztán déltől fél egyig órám volt, utána kaja, alvás, gyakorlás, megint kaja, aztán végül jó sok séta. és alvás. nem egy megterhelő napi program, bár a gyakorlásokban jól el tudtam fáradni. jaa plusz napi programom a zenehallgatás volt, attilát mindig sikerült valahogy rávenni arra, hogy játssza el nekem az összes általa írt, és nem általa írt művet. ezen kívül még este is volt néha koncert, mindig játszottak egy páran a táborból. egyébként összesen 143 résztvevő volt, ha jól tudom. volt egy pár csodagyerek is, akiknek a játékán rendesen kiakadtunk. 11 évesen christian bach csellóversenyt játszani...áh. "rossz" visszagondolni is, milyen rohadt jól játszott minden kisgyerek. nem hiába mesterkurzus. tényleg mindenki nagyon jó volt. azért volt pár elviselhetetlen darab a koncerteken, mint például hacsaturján hegedűversenye. rettenetes negyed óra volt, visszagondolni is szörnyű. bár csodáltuk a fiúk aki játszotta. iylet nehezet, és fejből játszani.
azért voltak kifejezetten jó darabok is. például játszotta négy csellista a náttin elsz medörzt (szigorúan így leírva.kristóf kívánság.)az apocalyptikától, aminek a kottáját rögtön meg is szereztem lindától, aztán majd eljátsszuk valamikor. ma máskor/máshol nem, akkor majd egy muzsikus koncerten. már meg is van három csellista (blanzs, attila meg én), a negyediket meg majd valahonnan összeszedjük. csak jön valami elsős. reméljük. majd megnézem a suli honlapján, hogy kiket vettek fel. egyébként remélem nem lesz jobb nálam az az elsős, mert akkor szívinfarktust kapok:D
amúgy tök gyorsan elment ez az egy hét, meg gyorsan el is ment ez a nyár, elég rossz, hogy kedden már vissza is kell menni a koliba. aztán már szerdán évnyitó, meg suli. utálom az első egy hetet, mert semmit nem csinálunk, és ez olyan unalmas. meg se kéne tartani azt az első egy hetet, csak hát első hét mindig van, úgyhogy felesleges ezen kiakadni. mindig van unalmas szakasz a suliban. na, az első, és az utolsó hét pontosan ez a szakasz. majd kedden egyszerre megyünk fel a lányokkal, hogy ha nem egy szobába raknának minket akkor ki tudjuk csapni a balhét. én mondtam anginak, hogy ha nem egy szobában leszünk, és nem lehet megoldani, hogy együtt legyünk, akkor én jövök is haza, már hülyékkel nem leszek együtt. nem érezném úgy jól magam. bár szóltunk csilla néninek, hogy együtt akarunk lenni, de ott van kurvaági, aki mindenbe beleszól. bár nem volt velünk probléma az év során, úgyhogy nem lehet semmi ok arra, hogy szétszedjenek. legalább is ajánlom nekik. szerintem fogok is írni a nevelőtanárunknak, hogy ugye együtt leszünk.
na most megyek. pá.:) legyetek jók.

2010. augusztus 21., szombat

406.

igazán nagyon-nagyon ki vagyok fáradva, úgyhogy most megyek és alszom. a terv az, hogy felkelek este 8kor és majd akkor összepakolom a cuccaimat kaposvárra, de ha nem sikerül felkelnem, akkor a következő időpont hajnali 4. valamelyik csak sikerül.

2010. augusztus 20., péntek

405.

hogy lehetek ekkora ökör. issstenem. ezt nem hiszem el. összepakolom a házat, puccba vágok mindent, és eldöntöm, hogy elmegyek vásárolni kaját, piát. erre bazdmeg. rájövök, hogy nincs semmi nyitva. mi a francot csináljak? de most komolyan. mi a FRANCOT?

2010. augusztus 18., szerda

404.

komolyan mondom, mindjárt kivágom az ablakon ezt a gépet, aztán utána megyek, és amikor földet ért írtózatosan megtaposom.
miért vagy ilyen tetűlassú aranyom???

áááá...

2010. augusztus 17., kedd

403.

az a helyzet, hogy főznöm kéne, de még nincsen úgy igazán kedvem hozzá. majd fél12kor elkezdem(teeervszerint) és délre befejezem. tekintve,hogy csak tésztát kell kifőznöm, meg hasonlók, nem kell túlzásba vinni az időbeosztást.

5korzsu(L)

2010. augusztus 16., hétfő

402.

rettenetes állapotok uralkodnak mostanság esztergomban. legalább is megfigyeléseim alapján. mármint időjárási megfigyeléseim alapján. kezdem igazán megutálni a felhőszakadásokat, meg az égzengést-földindulást, ugyanis ma már odaáig jutottunk, hogy képes volt ezt a rettentően gonosz eső az (nyitott) ablakomon befolyni az ágyamra, és elárasztani az ágyneműmet. nbos. mi a tanulság?!
ne rakd az ágyadat félig az ablak alá.
ne rakd az ágyneműt az ablak alatt álló ágyad végére.
és ne hagyd nyitva az ablakot, ha szürke az ég.

:)

401.

egészen aktívnak érzem magam ma, tekintve, hogy dolgoznom is kellett menni. ebből kifolyólag 8kor már fent voltam, ami nálam egészen nagy teljesítménynek számít szerintem. legalábbis a múlt héthez képest egészen korai időpont. (múlt héten 11előtt alig bírtam kivánszorogni az ágyból) ma még előttem áll a füzetvásárlás szörnyen fontos feladata, és még kávéznom is kell kedves unokatesómmal. olyan nyugis élet ez. egy kis kávé, egy kis beszélgetés, egy kis munka, aztán jöhet az alvás. ja és cselló. jihhááá. jövőhét ilyenkor már kaposváron fogom koptatni a húrjaimat.
:)

2010. augusztus 15., vasárnap

400.

nem mintha annyira számítana, hogy hányadik bejegyzésemet írom. de szerintem a 400 olyan szép kerek szám, hogy érdemes róla megemlékezni. bár nem mintha sokkal értelmesebb dolgot tudnék ide írni, mint amilyeneket általában a bejegyzéseimbe írok. sajnos mostanság jött el megint az a pillanat, hogy elhatároztam, még maximum 100 rettenetes bejegyzést írok, aztán lehúzom a rólót. vagy hogy mondják. sajnálatos módon már nem tudok beszámolni olyan nyíltsággal az életemről, mint ahogy (talán) blogom elkezdésének idején. így tehát nem látom értelmét annak, hogy folytassam. bár, mint írtam 100bejegyzést még megpróbálok megírni, de már előre látom mekkora kínlódás lesz, úgyhogy szerintem 100 a max. aztán majd meglátjuk mennyi sikerül. érdeklődés szerintem úgyse volt eddig se, ezután se lesz, úgyhogy majd önmagam szórakoztatására "körmölöm" a bejegyzéseket.

semmi érdekes nem volt ebben a bejegyzésben se. szerintem egyikben sincs.
:)
pá.

2010. augusztus 14., szombat

.,.,

mekkora királyság már ágyban fekve írni a 399. bejegyzést a blogomra. bizony már majdnem a 400-adik bejegyzésnél tartok ami szerintem szép teljesítmény. bár szerintem blogom bejegyzéseinek fele sem volt értelmes, vagy sokatmondó, de valahogy csak elértem idáig.
úgyhogy ezennel be is fejezném a 399. bejegyzést, és megyek is kiteregetni.
nincs is ennél jobb szórakozás? nem igaz?:)

....

ájjeee megvan a 70óra:D
mármint alvással töltött órák száma ezen a héten:D

2010. augusztus 13., péntek

...

szerintem megkergültem. orvosilag még ez nem bizonyított, de nemsokára az lesz. én ebben teljesen biztos vagyok.
valaki nem szeretne megrázni, vagy fejjel lefelé kilógatni a zenesuli második emeletéről az ablakon, aztán elengedni egy pillanatra, hogy észhez térjek?
nos. látom nincs jelentkező. igazán nagy kár.

2010. augusztus 11., szerda

kurtág.

-én ilyet nem tudok.
-ÜSSED BAZZEG, ÜSSED!
-.....
-IISSSSTENEM....

ez a másfél nap...

konkrétan arról szólt ez a másfél nap, hogy nyűglődtem, és aludtam 25órát. egyhuzamban. ez így értendő. elég durva, hogy még mindig fáradt vagyok. és állítom, hogy nem a túlalvástól, ugyanis reggel (délelőtt fél11) amikor felkeltem ugyanolyan fáradt voltam mint amikor lefeküdtem aludni, és ugyanúgy aludtam volna tovább. namármost. ha én kialszom magam, akkor nem úgy járkálok mint aki holdkóros, és nem úgy kelek fel ahogy lefeküdtem. magyarul nem mosottszar fílinggel. persze erre jöhetnek majd a gép előtti morgások, hogy de, te tényleg túlaludtad magad. de szerintem ez nem így van. úgyhogy kedves emberek. lassan távozom is alukálni.
vagyis most.
pá. remélem ti azért még éltek.

2010. augusztus 10., kedd

már.itthonról....

hát. hazaértem. maximum 10percnyi alvással a hátam mögött most érzem csak igazán, hogy elfáradtam. nagyon, nagyon elfáradtam. tudom, hogy aludnom kéne, de sajnos ez lehetetlen, mert ma nekem kell főznöm, és nem ártana a mosógépet is bepakolni. magyarul sok a dolog, az idő meg kevés, úgyhogy majd éjszaka alszom.

most pedig főzök egy kávét.

2010. augusztus 9., hétfő

zenetábor.plus.2.0.

na megvolt a vacsi, bajákpeti nagyot alkotott, már ha egy jól sikerült paprikás krumpli nagy alkotásnak számít. a felvételek is befejeződtek legalább is én úgy tudom. a nagyteremből kihallatszó tapsvihar szerintem ezt jelentette. elvileg lesz megint majd éjjeli próbánk, mint tegnap éjszaka, majd ezt még meglátjuk. egyébként az éjjeli próba arra szolgál, hogy kellőképpen kitomboljuk magunkat, és "zúúzzzunk" egy jó nagyot. már amennyire csellón lehet zúzni. csak annyi az egész, hogy a pizzicatos részeken is vonóval játszom, és közben ádámmal veszekszem. tegnap este ez így sikerült. vagy éjszaka. nem is tudom, hogy a fél12 már éjszakának számít-e.
egyébként most dsarosi laptopját nyúzom, mert velem ellentétben ő még nem vacsizott, sőt a fiúk többsége se, úgyhogy most einstandoltam a fiúk hálószobáját, és itt írok. macerás lenne átcipelni az én szobámba a laptopot. (keményen kéne 20 métert sétálnom. ami ugyebár sok, egy laptoppal. ami mondjuk max 2kiló. vagy istentudja. most a bejegyzés pontossága kedvéért nem fogom megkeresni neten, hogy hány kiló.)
a nap eseményei közé tartozik még az is, hogy borzzal fifáztunk egyet, ahol persze le is vert. de megvédem ám magam, mert csak 11-esekkel tudott legyőzni. előtte még lenyomattam vele egy 120 perces meccset. egyébként büszke vagyok magamra, mert 11-esekből én is összeszedtem 3 gólt, úgyhogy csak egy góllal vert agyon. a szemét:D még hátra van ám a visszavágó. szerintem az se fog jobban sikerülni:D nem tudok laptopon játszani. meg amúgy se. de azért próbálkozom, mert szerintem tök jó játék. otthon is játszhatnék, de ott unalmas, mert ellenfélnek csak a gépet hívhatnám ki, az meg úgy nem érdekes. kivel tudnék én akkor meccs közben veszekedni?:D

amúgy ez a 9. nap, hogy a zeneiskolában "lakom", holnap lesz a 10. és egyben utolsó is. (micsoda számítások). aztán megyek haza, ahol fogalmam nincs, hogy mit fogok csinálni, ugyanis dsarosiék elutaznak, és így 1 hétig nuku matek, tehát semmi dolgom. döglés. egyébként rám fér a pihenés, eléggé elfáradtam így az elmúlt napokban. és most jön még a csak a "java", vagy hogy mondjam, mert eleve is úgy volt beszervezve, hogy ma nem alszunk, mert utolsó éjszaka és különben is, vége a felvételeknek, tehát ünnepelni kell. teeehááát. nem alszunk, tehát még jobban el fogok fáradni, tehát meg is van a hét összes további napjára a program. mégpedig. az alvás. jupppi..
.
na. azt hiszem a többiek lassan végeznek a kajálással, dsarosi pont az előbb jött be, hogy nemsokára kell majd nekik a gép. úgyhogy el is búcsúzom, következő post már otthonról.

pááá.

zenetábor.plus.

ha ma egész nap nem hallottam ezerszer, hogy "FELVÉTEL INDUL" vagy "MEHET", akkor egyszer sem. ugyanis a "Zenetábor plus" azt jelenti, hogy Kriszta hat év alatt írt zenekari műveiből, egy úgymond válogatás-CD-nyit felveszünk. vagyis már fel is vettük őket. most már csak egy-két kórusrészlet maradt amit épp a nagyteremben vesznek fel. igen.most veszik fel őket. délután 3 óra óta dolgozunk a felvételen, és ha már a kórusrészletek felvétele is véget ér, akkor elégedetten hátradőlhetünk.


ja-vacsi van. majd még lehet, hogy jövök, pá.

2010. augusztus 5., csütörtök

zenetábor 2.0

egészen jól haladnak a dolgok. ez a zenetábor ötödik napja.
semmi nem történik úgy, mint ahogy elképzeltem, és semmi nem sikerül úgy ahogy szerettem volna, de azért nem annyira rossz, hogy "kétségbeessek". elvileg és gyakorlatilag is kettő darabban játszom, az egyik egy kétszólamú bach invenció. (érdemes vele vesződni, tényleg nagyon jó) (majd meglátjuk koncerten hogy sikerül). egyébként azért kezdtük el gyakorolni ezt az invenciót az andival, mert úgymond kötelességünknek érezzük, hogy konzis létünkre mutassunk is valamit, és ne csak tingli-tangli darabokban szerepeljünk. majd kiderül, hogy értékelhető-e a darabunk koncert szinten (úúúgymond). egyébkénnt készül a színdarab is, fogalmam sincs mi a lényege és miről szól, de jó lesz, mert jó a zene is. kis reklám: szombaton 17 órakor adjuk elő a széchenyi téri színpadon. (kíváncsi vagyok hogy fogunk elférni a színpadon. kurva nagy a zenekar ugyanis.)
ezen kívül "összeszedtem" jobb kézbe egy jó kis ínhüvelygyulladást, de akkor is "legény" leszek, és csakazértis fogok játszani a koncerten. nem azért jöttem el, hogy a közönség soraiból sasoljam a műsort. (szép is lenne)

majd meglátjuk mi lesz.
pá.

2010. augusztus 1., vasárnap

zenetábor

kitartás. kitartás. és kitartás. nyugalom, nyugalom. és nyugalom.






összezuhanás nuku. nemnemnem. nem szabad.

,.,.,.,

-tudtad, hogy a kacsáknak a hápogása nem viszhangzik?
-hogyhogy nem viszhangzik?
-hát nem viszhangzik. a tudósok se tudják, hogy miért.
-de hogy a picsába nem viszhangzik????
-ők is ezt kérdezik. csak kultúráltabban.



:D