betegségem első (najó második) napján, sikerült délre kivánszorognom az ágyból, gondolkoztam is, mi a fene, lázas vagyok tán, hogy ennyit aludtam? aztán mikor megmértem rájöttem, hogy csak hőemelkedésem van, az nem halálos, és ráadásul inkább azért aludtam sokat, mert fáradt vagyok. valahogy mindenhogyan fáradt vagyok most, testileg-lelkileg, nem is tudom miért. pedig egy hét szünet volt, sőt több, mint egy hét, nem igaz, hogy nem tudtam magam kipihenni. nade látjátok, nem, nem tudtam, tehát most itthon vagyok. beteg vagyok, az hogy közben pihenek is az már csak mellékes, és plusz dolog. az öcsém tegnap este a telefonba azt mondta hogy én egy máker kisköcsög vagyok (de szószerint ezt mondta), hogy itthon lehetek. majd megkérdezik, mennyit is voltál otthon? hát október 23-tól, november 8-ig. najó közben volt egy kis kitérés, pestre visszaköltözés, aztán másnap suliból hazaküldés, majd utána való nap hazajövés. felesleges tortúra. jobb lett volna, ha már vasárnap kijön, hogy szarul vagyok, megspórolhattam volna a pesten átkecmergést, az anyázást a nyugatiban, amikor rájöttem, hogy nincs 9:50es vonat, meg aztis, hogy a mekiben 10:30 előtt nem adnak sajtburgert, minek után is kénytelen voltam a saját szendvicsemmel és egy mekis sonkás toasttal beérni.
mondhatni remek napom volt. ma meg már eltelt a nap fele, pontosan 12 óra és 59perc, én meg ebből 12 órát alvással töltöttem.
írtam kristófnak smst, hogy esetleg látogasson meg, de aztán rájöttem, büntetésben vagyok, erre semmi esély. nembaj, majd megkérem brigit, esetleg ő nézzen fel hozzám, hozzon jó kedvet, mert sajnos szombat éjfél óta én olyan vagyok, mint egy hulla. jó kedv néha, nevetés-mégkevesebb. ezvan.
bevagyok zanzulva. ehhh. jaj.
amúgy kedves édesapukám mindjárt hoz nekem fincsi rántott sajtot, nehogy itten éhenhaljak, mert elvileg lecsót főztem volna magamnak, de nincs kedvem, inkább ülök, vagy fekszem, állni nincs is kedvem. se erőm. nem is tudom, hová tűnt az erőm. pedig volt. nekem mindig van. mostmeg elment vadászni. a kurvaannyát. (ahogy angelika kedves mondaná, jelen esetben én mondom).
na de azt hiszem távozom, a szobám szalad, és nincs kedvem minden reggel oltári nagy kupira ébredni. inkább összepakolok. úgy mint vasárnap reggel. ültem a földön. és vigyázva, nehogy a fejem elguruljon, szépen lassan mindent a helyére tettem. lassan. nagyon lassan. ha egy tárgy a helyén volt, akkor arrébb csúsztam, találtam egy másikat, azt is a helyére raktam. aztán elcsúsztam az ágyig, felmásztam rá, és mint aki kilométereket futott, kifulladva feküdtem 5percig. aztán megint lemásztam az ágyról, és megint helyére tettem pár dolgot. mire ideért a kristóf minden a helyén volt.
azt hiszem most is ez a terv. ülés helyrerakás, arrébb csúszás, helyrerakás. nincs kedvem állni. inkább ülök. méginkább fekszem.
napá.