2009. november 10., kedd

nagyon jó vagyok ám. frankón lekéstem az irodalmi előadást. vagyis 20percet késtem, és mivel be volt csukva a c45 ajtaja, inkább nem mentem be. nem volt arcom bemenni. milyen már basszus. bevágtatok az előadás közepén. áá nem gáz. naszóval. ezért nem mentem be előadásra, pedig meg volt a sziklaszilárd elhatározásom; bemegyek, és nem, nem nyúlok a táskámban lapuló örkény egyperces novellákhoz. ehelyett zongorázás lett nagy erőkkel, aztán most itt vagyok a sasadin, kb. 7körül majd lemegyek mert még gyakorolni szeretnék. mármint csellót akarok még gyakorolni. megkaptam a caix d'Hervelois szvitet, és nem ártana tisztességes állapotba hozni csütörtökig. holnap fizikatanulás lesz, sajnos nem értem éppen, mert olyan szinten kever mindent a tanár, hogy képtelenség megérteni. szerinte tök logikus. hogyne. amikor a feladatból már egy másik feladaton keresztül magyarázza az eredeti feladatot, majd mivel nem értjük, egy harmadikon keresztül magyarázza az előző kettőt, és ha ígyse értjük mind a hármat elmondja még egyszer. ígyse értjük. megkérdezzük: "tanár úr! ilyen lesz a dolgozatban?" -----a válasz: "persze hogy lesz! azért magyarázom!" ------mire: "de mi nem értjük! "-----" na ezért kell tanulni"
mindenkiben felordít az "ANYÁD"- mondat, és vérszomjas tekintettel lessük a tanárt, miközben a kedves tanerő üdvözült mosollyal közli, "és akkor a végére még néhány röpkérdés".
ott omlik össze a belső tartás, mindenki lemondóan legyint és megadóan a sorsa felé korcsolyázik.
ja. hol tartottam? ja. tudom.
szóval holnap fizika meg satöbbi. csütörtökön csellóóra előtt meg bíborkával találkozunk, mert miért ne. csak a szaboervinig kell mennem, nincs messze, kálvintér, há. max félóra míg odáig eljutok. nem baj.
aztán pénteken meg hazamenetel. juhuuuu.
szombaton meg kristóf. az mégnagyobb juhuuuuuu.
juhu.
na ennyit mára.
heh.
:D
ja jók legyetek.

Nincsenek megjegyzések: