A macska


A macska szemrehányóan nézett rám. Ült a szárító mögött, és határozottan szemrehányóan nézett rám. Csak így kitekintett a mosott, szép fehér lepedők mögül. De én akkor is láttam, hogy szemrehányó volt. Nem értettem. Aztán egy kicsit oldalra néztem. Csak hogy ne lássa a macska. Nehogy azt higgye, nem tudok farkasszemet nézni vele. Aztán megláttam. Homlokomra csaptam. Hát persze. Az üres tál. Nincs macskakaja a tálban! Hogy is gondolhattam, hogy más miatt néz rám olyan áthatóan!
Óvatosan leguggoltam, kinyújtottam a kezem--Gyere ide!-mondtam, s nyávogott, közelebb lopódzott. Puhán dobbantak a léptei. Felkaptam, magamhoz szorítottam, a karomra ültettem.
"Gyere te úrnő! -mondtam mindig- Gyere megnézzük az alattvalókat" -és akkor mentünk mindig, megnéztünk mindenkit. Most is mentünk, de most nem nézett barátságosan. Látszott rajta, hogy a pokolba se kíván, tűrtőzteti magát, nehogy belém karmoljon; s egyre csak nyávogott. A teraszajtóig sétáltam vele, gondoltam kihajintom, friss levegőt szívjon először, aztán majd lehet szó evésről. (Szörnyű egy macska. Állandóan zabál. Szó szerint.) Kitekintettem a kinti világba, mikor öcsém rámvetette magát, a macskát követelte, kiabáltam "Ereszd el! Ki kell mennie". Lassan eleresztett, az ajtót egyetlen rántással feltéptem, a macskát meg kihajítottam. Látni véltem a gyilkos szándékot a szemében, vállat rántottam, "Sportolj egy kicsit, majd utána ehetsz!"-gondoltam. Öcsém újra rámtámadt, lenyomtam a földre, és elégedetten távoztam; miközben megjegyeztem, mintegy magamnak "Hát hülyékkel vagyok én körülvéve?".
A lépcsőhöz érve felszedtem könyvemet, leporoltam, "Jajj a novellák"-mondtam, s sietve felfelé mentem. Volna. Ha nem mutatok be olyan díszes megbotlást saját hosszú ruhám szegélyében, hogy ha látta volna emberfia a nevetést sosem hagyja abba. Körülnéztem, elvigyorodtam, saját magam ügyetlenségét halkan kinevettem, és felszaladtam a szobámba.
Hát nehogy már ne. Engem nem tántoríthat el semmi attól, hogy a szobámba felmenjek.
Még egy macska se. Sőt. Ruha se.
Semmi.


Kamillavirág



hehehe. azért valamivel el kell ütni az időt is.:D