igazából én épp mindjárt elkések egy találkozóról. de mi a francot csináljon az ember, ha egy kanyi nélkül üldögél a gép előtt és azt várja, hogy érjenek már haza a szülei és adjanak neki zsebpénzt, mert még a kávézáson kívül matekfüzetet is kéne vennie. hah. szépséges remények. náluk a mindjárt jövök, az egy óra.

basszameg tényleg mindjárt elkések.

micsoda gyönyörűséges meccs(L) :D

D: nézd milla. ez az épület pont olyan, mint amilyet a váci utcán láttunk!
M: igen, mert ez a váci utca.


:D bolond

juhuhuhu újra pest, vagyis buda naa, meg kollégium, oké hogy csak három napig, de azért jóleszjóleszjólesz. végre egy kicsit kijebb mozdulok a lakásból, és nem csak a városig mászok el.

majd jövök, kedden vagy szerdán. nem tudom pontosan. addig meg jóklegyetek. hellohello.

hijj.

hm. vajon mikor jön haza az öcsém?

de ez így neméri. azt írja ki hogy 23:38 és oké hogy én akkor kezdtem el írni, de miért nem lehet azt az időpontot megjeleníteni amikor én remek írásomat közreadtam.
affene.

írtózatosan unalmasan tengetem mostanság napjaimat, ezáltal kezd elegem is lenni ebből a nyárból, de ne aggódjatok, tényleg csak nagyon lassan kezd elegem lenni, szóval még menthető szerintem az ügy. bár ez a menthetőség szerintem csak akkor lenne lehetséges, ha esetleg nem éjszaka élném az életemet, és ráadásul nem is egyedül élném az életemet éjszaka, és még ezen kívül nem egyedül élném az életemet éjszaka egy könyvvel. jahogy az már nem is egyedül, lényegtelen, de át kéne szokni arra, hogy a reggeli órákban is kezdek magammal valamit, és nem csak annyit hogy egyik oldalamról a másikra gurulok, és ezen mozdulatsor után unottan megnézem az órát, majd a láttára rögtön visszaájulok abba a remek gondtalan állapotba. nadehát, nem sikerül egyenlőre az, hogy hajnali kettő előtt lecsukjam a kicsi szemem; jó, van az néha hajnali négy is; és aludjak egy jót nyolcig, aztán indulhat a nap. hogyisne. inkább. nos, inkább azt mondom nyáriszünet van, jogom van az alváshoz reggel 9ig, ami igazából 10, aztán ha nem kell főzni akkor fél12; hogy aztán ne lehessen rám mondani, hogy pizsamában ebédelek, igaz nincs is pizsamám, mert nyáron inkább előnyben részesítem a pizsama nélkül alvást; igaz télen se fogadom el a túlzottan sok ruhaneműt alváshoz, jó nekem egy hosszú póló is, aztán csókolom, nem kell ezt a kérdést túlbonyolítani. különben is. hogy lehet már hosszú pizsamanadrágban aludni. kész kegyetlenség. nade. visszatérve a nemtudom hová. valahová oda az elejére. lényegtelen. szóval. életmódváltoztatás, meg pizsama, meg alvás. ja és reggeli kurva napfény, ami persze hogy csakis az én ágyamra süthet be, és persze hogy nekem kell arrébb gurulnom, hogy lehetőleg ne égesse szét gyönyörűséges (idézőjel) bőrömet, a hajnali (reggel10) napsugár. így jártam. persze ilyenkor a macska kurvára élvezi ám az életet, elnyújtózkodik, hempereg ideoda, majd lelök az ágyról, de neki hely kell kéremszépen, mi az hogy nincs helye, hééé. és persze nem feküdne olyan helyre ahol nincs takaró, dehogy, neki csakis az én zöld, birkamintás takaróm kell, és punktum.
mellesleg fogalmam nincs miről beszélek most, vagyis fogalmam az van, de hogy miért, na azt már sajnos nem tudom. úgy látszik unatkozom, na tessék, igazam volt, hogy unalmasak a napjaim.
egyébként a mai napom annyira nem volt az, bár a csellózáson kívül, és a bogival való mászkáláson kívül mást nem nagyon alkottam. öhm.....nem tényleg nem alkottam mást.
na. még azért számításba vehető az, hogy este megnéztem a meccset, amit éppen sugááááároztak, hahaha, és minden japán gólnál üvöltöttem, hogy "EZT NEKTEK KURVA DÁNOK". ha már a kis rohadékok kiejtették cameroont. egyébként nem tudom miért drukkoltam cameroonnak a dániával vívott küzdelmük során. sejtésem szerint csak azért mert szimpibbek voltak, mint azok a lusta dánok. amúgy megjegyezném, hogy soha életemben nem használtam azt a szót, hogy szimpi. SZIMPATIKUS. na. úgy már szép.

najó. szerintem hagyjuk ezt a valamit. mármint amit itt írtam. mindjárt holnap van egyébként.
úúúú. szerintem mennem kéne olvasni, mert rettenetes sok hülyeség gyülemlett fel bennem, és mint látjátok épp ezt zúdítottam rátok. naezt. pontosan ezt jelenti az, hogy csak úgy beszélsz, beszélsz, beszélsz, és halvány lila fogalmad nincs arról, hogy miről, miért, és egyáltalán kinek. vagy ebben az esetben ki fogja elolvasni.
ja. megjegyezném hogy holnap van. vagyis tegnaphoz képest holnap.


namentem mert ezt már én se bírom.

bocs gyerekek,

hogy baszogatlak titeket itt okosságokkal, meg a megemlékezős bejegyzésemben elvont gondolatsorokkal, amiket ráadásul egy könyvben olvastam, amit imádok, na mindegy; de van még egy valami amit nem én írtam és muszáj megosztanom veletek. meeert. mert csak. és azért mert örülök, hogy nem csak én írogatok hülyeségeket körmondatokban.


...Megkérdeztem Józsit, beállhatok-e a garázsba. Még ki se mondta válaszát, csak valami olyasmit, hogy tedd egyesbe, de én-a mai napig nem értem, miért- kattanásig rántottam a gázkart, és a traktor erejének maximális lüktetésével beszáguldott az épületbe, neki a fűrészgépnek, és vannak halovány hangemlékeim, hogy ááá, jobbról, és féééék, balról, de teljesen leblokkolt az agyam abban a pár merevgörcsös másodpercben, a fűrészgépet hatalmas súlyával együtt a földre teremtettem, és végül egy szerszámos széfbe csapódtunk első kerékkel. A széfből, melyet legalább húsz centi vastag vasajtó védett, potyogtak a szerszámok, Maresz a földön, Józsi pedig csak annyit tudott mondani, az isten bassza meg, arra pedig, hogy meglátta biciklijét derékszögben, táncoló kerekekkel, hogy a tiszántúli isten bassza meg, a diákok és Ádám pedig észveszejtve rohantak, a gazdaság vezetője is pillanatok alatt ott termett, én pedig ültem a biliszékben, és bámultam magam elé, talán e pár másodperces út volt az egyetlen életemben, amikor tényleg nem gondoltam semmire, csak adatokat rögzítettem, vizuális agytúltengésemnek rejtekhelyére bújva, mint a zetor motorja, úgy dobogott a szívem, és mikor magamhoz tértem, rájöttem, ez igen. Nem az esemény, hanem ami odabent játszódott és játszódik, ez valódi élmény volt, hát mit tudnak az extrém sportosok, traktorostul, Józsistul szerszámos széfbe csapódni, az az extrém. Maresz pedig, mint mindenre, csak annyit tudott mondani, innye geci. ...

(Gerlóczy Márton-Igazolt hiányzás)

én tényleg senkit nem akarok fárasztani, de pont ez az a rész ebben a zseniális könyvben, amin én még napokig röhögni tudtam. sajnos most is:D

1. év

pontosan most. ebben a pillanatban.....jöttem rá, hogy ma egy éves a blogom. visszaolvasva a régi bejegyzéseket, kezdek rájönni, hogy valami rettenetes átalakuláson mentem keresztül.
1.
voltam az az ember aki elkezdte a blogot. nem találta a szavakat, csak írta, írta rendületlenül azt amit gondolt.
2.
aztán lettem az elfoglalt ember. csak és kizárólag akkor írtam amikor ráértem, semmi rohanás hogy jaj meg kell osztanom veletek valamit. de sajnos rájöttem, hogy ez nem az elfoglalt ember volt; hanem az unalmas ember. a hétköznapokba teljesen belesüppedt ember.
3.
jött a harmadik énem. a válságban lévő énem. válság. mit válság. hülyeségek tömkelege. meggondolatlan gondolatok. cselekedetek. szétszórtság. aztán persze próbáltam magam összekaparni, de nem nagyon sikerült. végül elkezdtem hajtani, és összejött minden a félév végére. kivétel a zongoravizsga. ez volt 2010. eleje.
4.
és jött a legrosszabb. írtózatosan nagy "boldogság" , amiből mára már nem maradt semmi, csak a keserűség.
5.
és most van az, hogy verem a fejem a falba, átkozom magam, hogy miért voltam olyan hülye februárban, és mi a francért teremtettem magamnak egy olyan helyzetet amiből tudtam, hogy senki más, csakis én jöhetek ki rosszul. hát így állunk. így alakultak a dolgok.
így alakultam én.




és a végére még valami.
.....Utána pedig rájöttem, hogy mindössze azért voltam idegbeteg, mert arra jártam, ahol semmi keresnivalóm, olyanokkal tartottam kapcsolatot, akikhez semmi közöm, és mindezen tudat alatt kitörési formát kereső ellenszenvek megnyilvánulásai gátoltak meg abban, hogy bármit is tegyek. Ám ha olyan ember lennék, aki valójában képtelen véghezvinni valamit az életben-azért mert nem akar, vagy mert alkalmatlan rá-azt is elfogadnám. Senki vagyok, és szerény véleményem szerint, az is maradok, akárcsak minden ember ezen a planétán, aki úgy gondolja, értelmet keresni kell vagy értelmetlenségeket definiálni. A lényeg csupán annyi, hogy olyat tegyek, ami a nyomasztó megismerések terhét leveszi a vállamról, hogy amit látok, értek és ki akar törni belőlem, legyen az szép, ami majd mindenhol jelen lehet, vagy csúfság, melyből csak emberi dolgozik, megtalálja saját felszínét, ahová kiömölhet. Figyeltem én eleget az embereket, eldöntöttem, hogy használni kezdem a megszerzett tapasztalatokat, nem másokért, csakis magamért, és nem boldogságért; csakis igazságért.....
(Gerlóczy Márton-Igazolt hiányzás)

na ennyi elég is az "1 éves lett a blog jippiájé" megemlítéséhez.

én... én nem is tudom, hogy akkor ez most így...

hühm. :(

és akkor én most szereztem egy leszoktató programot. jó hosszú, állítólag eredményes, és persze biztos, hogy senki nem hisz benne. főleg nem azok, akik hozzám a legközelebb állnak. és persze bennem se fognak hinni. és nekem se fognak hinni.
ha meg én elhiszem, akkor majd hülyének tartanak.
biztos, hogy nincs senki aki segítene?

"Képesek rá, mert elhiszik, hogy azok"-Vergilius



eztnektek.csakazértis sikerül.

juhuu.imádom.

akkúúúrvaéletbe. megcsípett egy szúnyog a talpamon. hogyrohadna meg.

....

szokásosan egyszerű, és unalmas nap, fogalmam nincs, hová tűntek az izgalmas nyári napok; mert az hótziher hogy engem nagyban elkerülnek. nagyszerű napi történetemhez hozzáadható, az unalom leírásán kívül, még egy remek kávé eszterkével, és egy kurvajó színdarab a széchenyi téren. lehet, hogy nem is színdarab volt az, nem tudom pontosan, de lényeg hogy tetszett. ezen kívül szokásos tengéslengés, csellózgatás, olvasás, és némi hadakozás, természetesen a szúnyogok ellen, éjjel kettőkor, amikor is már azon voltam, hogy elköltözöm a szobámból a ház más talán szúnyogmentes övezetébe; de hirtelen ötletem megmentett a költözködés fáradalmas és hosszantartó folyamatától, megnevezvén ezt a gondolatot egy kérdésben: miért nem szerzel szúnyogirtót édesanyukádék szobájából?.
na uccu neki, szaladtam, már amennyire a körém csavart kedvenc takaróhuzatom engedte, de már másfél méter megtett út után kudarcot vallottam,más a szobámban terpeszkedő akadályok miatt, és estem majdnem akkora hatalmasat, hogy leszakad az emelet. még idejében elfojtottam azonban rémült ordításomat, és kapaszkodtam meg íróasztalom szélében levegő után kapkodva, és mérgemben akkorát rúgtam az előttem fetrengő bőröndbe, hogy fél perc után is meghökkenten gondolkoztam azon az egyszerű kérdésen, hogyan lehet még nekem mindig a helyén a nagylábujjam?! na, ezeken a kis közjátékokon túllépve, magabiztosan folytattam utamat tovább, a megcélzott szoba felé, és a lehető leghalkabban megpróbáltam kicsenni a szúnyogírtó kis bizbaszt a konektorból. jelentem nem sikerült hang nélkül, tehát édesapukám aki minden kis légyzümmögésre is felkel, felmorgott és álmosan érdeklődött, mi a francot csinálok én hajnali kettőkor a szobájukban. félős cincogásomat (a reggeli haragtól rettegve, netalántán nekem támad reggel és kérdőre von, miért merem én felkelteni őt), elnyelte a ruhám suhogása, miközben kihátráltam a zsákmánnyal a kezemben a szobából, jóéjszakát kívántam, és visszaügettem diadalittasan a szobámba. ahol is azonnal bedugtam a konektorba a szerkezetet, és élvezetten figyeltem ahogy a kurva szúnyogok hullanak körülöttem mint a legyek. ha.ha.ha. miután mindezt megfigyeltem, és röhögtem hangtalanul rajtuk egy jót, bebújtam az ágyamba halkan, leoltottam a lámpát, és álomba szenderültem a macim és macskám társaságában. jelentem, fel se keltem délig.
mostanában mindig sikerül pontosan ebédre kimászni az ágyból. vagy nekem az reggeli. mindegy.

most épp ez a nagy helyzet. focistadion, meg visszatérő életkedv a focihoz. úgyhogy holnap este fél9ig intézzetek el velem mindenfajta dolgot, mert utána én nem megyek sehová.

értvevagyok?:D

hé a kkúúúúrvaéletbeeeee.

kurva dánok.

ma egy egészen új mutatványt mutattam be, megnevezvén hogyan keljünk fél2kor, pontosan akkor amikor édesanyukánk tálalja az ebédet. .............


ja de most rábeszéltek, hogy nézzek focit.
azt se tudom hol megy az ilyesmi.
najó. belenézek.

azt hiszem mai napra itt a vége fuss el véle, még egy kis olvasás aztán megyek csicsikálni. kezd kimeríteni ez a sok elfoglaltság, és sokáig beszélgetés. ideje lenne végre pihennem, de annyi érdekes dolog van, amivel elfoglalhatom magam, hogy egyszerűen nincs szívem semmit abbahagyni.
na. jóccakát.

a Kendő.

most már pontosan tudom milyen is a hangulatom. olyan elbújós. pontosan elbújni szeretnék. egy jó nagy sál mögé, körültekerni magamat vele, beleszuszogni, megérezni rajta azt az illatot amit úgy szeretek, és ami nem tudom, hogy épp merre jár, vagy lehet, hogy pontosan tudom, hogy hol van, csak nem akarom beismerni, hogy mennyi mindent is tudok valójában.
de lehet, hogy éppen nem is olyan illatot akarok érezni, mert az orromban épp valami citromoskrémesbabaszappanos illat van, amit nem is tudok hová rakni, úgyhogy LESZEL SZÍVES MÁSKOR TÁVOLABB HÚZÓDNI TŐLEM, MERT ÍGY BENNE MARAD AZ ORROMBAN AZ ILLATOD. khm. nos. hol is tartottam. jaigen. hogy szeretnék beleszuszogni egy nagy kendőbe. csak egy baj van. az, hogy akárhány kendő van ebben a lakásban, mind az én parfümömnek az illatát hordja, egészen addig amíg ki nem mossa édesanyukám. de épp édesanyukám alszik, úgyhogy nem mos kendőt, tehát nem szuszogok bele semmiféle kendőbe, és nem tekerem magamra, és nem gondolom azt, hogy milyen jó lenne kifeküdni a diófa alá egy icipici nekem tervezett kis függőágyba, ami egy bazi nagy KENDŐ.

ennyit arról, hogy hülye vagyok, és bolond, meg KENDŐMÁNIÁS.

még nem pattant ki pontosan a gondolat a fejemből, vagyis nem született meg még a mai napom hangulata, tehát addig nem vagyok hajlandó megválni a jeges, téli tájképtől. megjegyzem, nekem tetszik. csak az nem tetszik amikor a vonaton a az ember lábát hibernálni próbálják, miközben kint szakad az eső.

lelépek olvasni, és utána elgondolkozom azon, hogy is fogok én holnap reggel 8óra 9perckor a vonaton ülni.
valószínűleg fáradtan.
de ennyi elég is.
aviszontlátásra.

amúgy természetesen tudom, hogy nyár van. és a blog háttere egyáltalán nem hasonlít a napsütésre, és a tengerpartra (érdekes módon a nyár fogalmához mindig mindenki a napsütést és a tengerpartot köti; én inkább az árnyékba való bemenekülést, a vizipipát, és a barátokkal való találkozásokat kötöm), de épp ez tetszett most meg, tehát ez a hátterem, és kész.

egyébként nem is tudom, de olyan negatív vagyok mostanság, hogy hányni tudnék magamtól. mi ez kéremszépen? szoktam kérdezni saját magamtól, de őszintén mindig csak reggel tudok magamnak felelni, amikor is félájultan ülök az ágy szélén, és ruha után tapogatózom. tudjátok, ezek azok a jelenetek, amikor a filmben a főhős az ágy szélén ül egy szál alsógatyában, lehajol, keresi a tegnapi nadrágot amit ledobott az ágy mellett, és közben halkan, rekedten alámondással az élet bölcsességei szólalnak meg. na. nálam nincs alámondás, csak gondolatok, amiket öt perc múlva a szoba sarkába bevágok, mert rájövök, ha egész nap azokon járatom a fejemet, akkor egyszerűen egy kétlábonjáró idegroncs leszek. ezt sajnos (persze csak idézőjelben sajnos), nem engedhetem meg magamnak, mert épp mindig akad valami érdekesebb dolog amin lehet gondolkozni, amivel el lehet szórakozni, tegyük fel, mai nap éppenséggel egy csomó vasalatlannal hadakoztam, de sajnos 5órányi vasalás után is csak a felét sikerült legyőznöm. kicsit mérges voltam rájuk, hogy ennyien vannak, de legalább ezzel akad némi munkalehetőségem, némi pénzem is, amit kedves szüleim adnak nekem; úgyhogy kezdem úgy érezni itthontartózkodásom nem teljesen hasztalan és hiábavaló. amúgy attól függetlenül, hogy kicsit néha negatívkodom, még mindig derűs nyugalommal szemlélődöm a világban, és úgy teszek, mintha nem is ebben az univerzumban élnék. persze mondjátok csak, "hol vagy te derűsen nyugalmas kisangyalom?!", nem igazán érdekel, igenis az vagyok, kivétel akkor amikor írtózatosan felhúzom magam valamin, és elkezdek ingerültködni. még tanulni kell azt a derűs nyugalmat, hogy minden helyzetben sikerüljön, de nopara, menni fog. aztán vigyázzatok nehogy a végén majd úgy tudjak veszekedni, hogy a végén megállapítsam nem is volt ez veszekedés, minek üvöltesztevelem, nincs is semmi probléma. láttam én már ilyet elhihetitek. az ordibáló felet így lehet a legjobban kihozni a sodrából. csak abban az esetben én voltam az ordibáló fél, aki írásban ordított; a másik fél pedig írásban nyugodtan válaszolgatott. na. én akarok lenni a nyugodt válaszolgatóóó.
olyan türelmet, és nyugalmat fogok tanulni nyáron, hogy szeptemberre és leszek a rémetek, aki mindenre halál nyugodtan válaszol.
ezzel foglak én titeket sírba vinni. titeket.
csak nem tudom még kik azok a ti.

olyan a blog háttere, amilyen a hangulatom.

jeges.

kurva életbe, hogy képes vagy akkora hatást gyakorolni személyemre, hogy kitöröljek egy általam igazi mesterműnek titulált blogbejegyzést. az más, hogy nem értettünk egyet:D

ja. : (...l)
te vagy a fordított.

*de a különbség meg drága kisangyalom az 2-1=1


:D

ja.és hülye buzi:D

teeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee. hülyeeeeee.
:)

csak panaszkodni kell, hogy unatkozom, és máris lesz program. bogival bicikli, utána sörak a régi osztálytársakkal, előtte még egyedül egy kávé. legyen ilyen a nyáááááár.

rossz az idő.

azt hiszem lemegyek a nagymamámhoz olyan paradicsomos gombócot enni. töltött paprika. naaa. és közben megkérdezem milyen voltam kiskoromban. és közben felírom. és utána mindezt megunom, hazajövök, és megkérdezek minden értelmes embert arról, hogy épp mit is tegyek. és persze nem fogják tudni az értelmes emberek, hogy mit tegyek. de sebaj. pontosan elfoglalom magam valamivel addig, amíg ezt megkérdezem, és amíg ezen filózunk.

bele lehet halni az unalomba? mert ha igen, akkor az én halálom egyre közeleg.

kicsit el vagyok keseredve, mert fogalmam nincs mit kezdjek magammal. el is mennék itthonról, meg nem is; de ha elmegyek itthonról nem tudom kivel találkozzak, mit csináljak, ha meg itthon maradok nem tudom mivel foglaljam el magam. szörnyű ez így. van egy csomó barátom, barátnőm, de mindegyikért több mint 2órát kell utazni. frrrrancba.
még csak első nap, de már most halálra unom magam.:S

milla üzenete:
*ezerbocs
*elment az áram
Brigi üzenete:
*jaj szegény
*hova ment?
milla üzenete:
*nemtudom
*elment halért
Brigi üzenete:
*és hozott is?
milla üzenete:
*nem
*sajnos nem kapott a boltban
*szegény áááááram
Brigi üzenete:
*szegény
*de haza is jött ugye?
milla üzenete:
*persze
*mondom
*visszajött
*csak nem hozott halat, mert nem kapott a boltban
*azt mondja
*várjál
*azt mondja be volt zárva a bolt
*ez a hülye nem a teszkóba ment
Brigi üzenete:
*hát igen az nagy hiba h nem tcsóba menzt:D
milla üzenete:
*pedig az van a legközelebb
*a kis buta
*még nem tudja
*majd gardííírozom őt
Brigi üzenete:
*:D

ééés; megújult a blog.
Régen változtattam már valamit az életemen, hát most úgy döntöttem elkezdem a változtatásokat. Először is a blogomon.
Nem vártam meg, hogy 24-e legyen, mint látjátok már előtte elkezdtem újra írni. A nyári szünet azt jelenti van időm, mint a tenger; és a kihasználatlan időben pedig kedvem van az íráshoz. Egyenlőre nem tudom még mit fogok csinálni egész nyáron, de majd úgyis megtudjátok a blogból, ha meg nem innen, akkor személyesen fogom elmondani. Már ha találkozom egypár emberrel. A jövő zenéje még ez, de nem szeretném tétlenül tölteni ezt a nyarat, úgy érzem az energiaszintem már a józan ész határát is súrolja (bár ez nem látszik mindig), úgyhogy nem fogok a fenekemen csücsülni, míg újra be nem csengetnek. Remélem az energiafelszabadulásommal együtt a bejegyzéseim humoros megjelenése is újra visszatér, és újra tudok majd nevetni önmagamon.
Majd meglátjuk.

sziasztok:)

ott, és úgy végződik ahogy elkezdődött.
ketten, az ablak alatti padon ülve, bámulva az autópályára, énekelve.
mi lesz velünk, ha nem jövünk többet vissza?
hálistennek még 3évet gondolkodhatunk rajta.

itt a vége, fuss el véle.
1óra múlva itt vannak értem apáék.
még 1óra és otthon vagyok.
jajjjjaajajjjneee.

el lettem felejtve. fáj a szívem, de túlélem, és továbbra is nevetek a világon. (k******b*)

SZERETLEK KOLLÉGIUM!

Millácska: hát mint látod.

Domika: millácska jól szórakozik.

kissangyalooom.

megszakad a szííííííííívem.

:(

utolsó nap.

4,51?

a szégyen. a kegyelemötös. a segítség ahhoz, hogy jobb legyél, mert lepontoztak. aztán szétesősre könnyezheted a zsebkendődet.

kezdek komolyan szétesni az utóbbi időben. sajnos tudósításaim életem lassú folyásáról, nagyon foghíjasak, nincs időm leírni mi történik velem, mert az vagy unalmas, vagy inkább nem akarom elmondani. így hát kezdem azt érezni, hogy blogom teljesen feleslegessé kezd válni, és hiába a sok emlék, lehet hogy nemsokára bezár a bazár. ki tudja. nemsokára egy éves lesz ez a kis blog, közeledünk a nagy naphoz, amikor is elhatároztam írásra adom a fejem. nem tudom még mit hoz a nyár, de ha visszatér a régi lendület, a főzéssel teli mindennapok, akkor lehet, hogy folytatom.
ha nem folytatom akkor fájdalom, örökre elveszek; a szemetek elől; mert amennyire érdekli az embereket, hogy mi van velem, akár fejre is állhatok, akkor is egymagam leszek. szóval.
sajnálattal közlöm veletek ezt a kis szünetet, amit beiktatok 24-éig, amikor is egy éves lesz a blog.
nem valószínű hogy tovább működik majd, de a remény hal meg utoljára.

szeretnék inkább a könyvemre koncentrálni, amit akkor is meg fogok írni ha a fene fenét eszik.


sziasztok.

legnagyobb vállalkozás?