2010. június 24., csütörtök

bocs gyerekek,

hogy baszogatlak titeket itt okosságokkal, meg a megemlékezős bejegyzésemben elvont gondolatsorokkal, amiket ráadásul egy könyvben olvastam, amit imádok, na mindegy; de van még egy valami amit nem én írtam és muszáj megosztanom veletek. meeert. mert csak. és azért mert örülök, hogy nem csak én írogatok hülyeségeket körmondatokban.


...Megkérdeztem Józsit, beállhatok-e a garázsba. Még ki se mondta válaszát, csak valami olyasmit, hogy tedd egyesbe, de én-a mai napig nem értem, miért- kattanásig rántottam a gázkart, és a traktor erejének maximális lüktetésével beszáguldott az épületbe, neki a fűrészgépnek, és vannak halovány hangemlékeim, hogy ááá, jobbról, és féééék, balról, de teljesen leblokkolt az agyam abban a pár merevgörcsös másodpercben, a fűrészgépet hatalmas súlyával együtt a földre teremtettem, és végül egy szerszámos széfbe csapódtunk első kerékkel. A széfből, melyet legalább húsz centi vastag vasajtó védett, potyogtak a szerszámok, Maresz a földön, Józsi pedig csak annyit tudott mondani, az isten bassza meg, arra pedig, hogy meglátta biciklijét derékszögben, táncoló kerekekkel, hogy a tiszántúli isten bassza meg, a diákok és Ádám pedig észveszejtve rohantak, a gazdaság vezetője is pillanatok alatt ott termett, én pedig ültem a biliszékben, és bámultam magam elé, talán e pár másodperces út volt az egyetlen életemben, amikor tényleg nem gondoltam semmire, csak adatokat rögzítettem, vizuális agytúltengésemnek rejtekhelyére bújva, mint a zetor motorja, úgy dobogott a szívem, és mikor magamhoz tértem, rájöttem, ez igen. Nem az esemény, hanem ami odabent játszódott és játszódik, ez valódi élmény volt, hát mit tudnak az extrém sportosok, traktorostul, Józsistul szerszámos széfbe csapódni, az az extrém. Maresz pedig, mint mindenre, csak annyit tudott mondani, innye geci. ...

(Gerlóczy Márton-Igazolt hiányzás)

én tényleg senkit nem akarok fárasztani, de pont ez az a rész ebben a zseniális könyvben, amin én még napokig röhögni tudtam. sajnos most is:D

Nincsenek megjegyzések: