a dunaparton bágyadtan néztem a késődélutáni napsütést, kezdtem úgy érezni, hogy semmi rossz dolog nem történhet velem, hiszen a nap is süt, az ég kék, vizipipa is van ha kell, meg van szerelmem is, meg vannak barátaim is, szeretnek és én is szeretek; aztán a telefonom csörgése és a vizipipa szörcsögése visszarántott a valóság talajára, ahonnan elrugaszkodni úgyse lehet.
de a jókedvem az megmaradt.
hiszen, miért szomorkodnék?